Rendszeres anyázás közepette, lassan mi magyarok is kényszerűen beleszokunk az agyonszabályozott EU-s életbe. Abba, hogy a brüsszeli bürokraták folyton okosabbnak képzelik magukat, és értelmetlen, sőt gyakran a józan ésszel homlokegyenest ellenkező rendelkezéseket hoznak. Itt a legújabb: a 2010-es esztendővel  megkezdődött a hagyományos izzók fokozatos kivonása az EU-s piacról, mindössze néhány népbutításra sem alkalmas adat alapján, azzal a jelszóval, hogy védjük meg a Földet, ne termeljünk annyi széndioxidot. Persze, meg kell védeni a bolygónkat saját magunktól, - már ha egyáltalán az ember az oka a globális felmelegedésnek - de a hagyományos izzólámpák betiltására hozott rendelkezés erre teljességgel alkalmatlan és már most pontosan lehet látni, hogy jóval több kárt okoz mint amennyi haszonnal jár.

Főleg a férjéről, Erőss Zsoltról faggatták az elmúlt időszakban. Jó páran szenvtelenséggel vádolták, de vajon ki lát bele más lelkébe? Egyáltalán ismerjük-e őt? Én rá voltam kíváncsi. A hegymászóra, a nőre, a feleségre, az anyára, aki egyedül maradt két kicsi gyerekkel.

Hanyadik vagyok, aki kérdésekkel bombáz?

Sokadik. Nem számoltam.

A tragédia előtti életedben hány interjút adtál?

Azt össze tudnám számolni egy kezemen. Néhányat.

Azt mondtad, hogy Zsolt miatt vállaltad a médiaszerepléseket, mert ő mindig rendelkezésre állt, de nem volt olyan pillanat, amikor legszívesebben azt mondtad volna, hogy elég a kérdésekből?

A beteg könyörög az ápolónőnek:

    - Nővérke! Hadd adjak egy csókot magának!

    - Nem lehet!

    - De nővérke! Hadd adjak egy csókot!

    - Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy maga alatt fekszem.

    Az idős házaspár lefekvéshez készülődik. Az asszony panaszkodva:

    - Korábban mindig fogtad a kezem...

    A férj kinyúl és megfogja.

    - Aztán mindig megcsókoltál...

    A férfi megcsókolja.

    - Aztán beleharaptál a nyakamba.