Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra szállító és amerikai hadizsákmánnyá vált vasúti szerelvényrõl szól, hanem arról az aranyvonatról, amely 1938-ban államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztetve indult országjáró körútra, s az aranynál is fontosabb ereklyét, a nagy király jobbját vitte magával három éven át, pontos menetrend alapján összeállított útvonalon, a lehetõ legtöbb magyar települést felkeresve. A Kárpát-medencei magyar közösségeket összekapcsoló országlás ereklyeszállító szimbólumát, az aranykocsit építenék újjá civil szervezetek, vasútvállalatok szakmai támogatásával.

1938 kétszeresen is szentév volt Magyarországon: a budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszus és Szent István apostoli királyunk halálának, 1038. augusztus 15.-ének 900. évfordulójáról való megemlékezés kapcsolódott össze egy nagyszabású ünnepségsorozatban, ahol egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi, a nemzeti és a keresztény mozzanatok. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe lett.

A magyar ipar remeke

A Szent Jobb szállításához egy gazdagon díszített, különleges mûszaki megoldásokat megvalósító vasúti kocsit épített mindössze négy hónap alatt a Serédi Jusztinián bíboros vezette Szent István Emlékév Országos Bizottsága megbízásából a MÁV, amit a hozzá kapcsolódó kocsikkal együtt ma „aranyvonatnak” nevezünk. Bátran állíthatjuk, hogy az ereklyét szállító vagon, az „aranykocsi”, a magyar tervezõ- és díszítõmûvészet, s a magyar ipar remeke volt.

Az aranyvonat egy mozdonyból és öt kocsiból állt. Az egyházi és világi méltóságokat szállító két-két luxuskocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban díszített aranykocsit, amit a MÁV egy négytengelyû szalonkocsijából alakítottak ki Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei alapján a MÁV dunakeszi fõmûhelyében. A festést Márton Lajos és Szlamka István végezte el. A korabeli Vasúti és közlekedési közlöny 48. számában Bereznai Oszkár mérnök és báró Puchner Endre fõtiszt részletesen leírja a Szent István jobbját szállító aranyvonatot:

„Csak az aranykocsinak van különleges, díszes külseje, a többi szabályos, gyorsvonatú kocsi. A mozdonynak, mely a vonatot viszi, egyetlen díszítése egy hatalmas kereszt az elején. E keresztet az est beálltával kivilágítják. Ez a látvány felejthetetlen, különösen, amikor a világító kereszt a sötétbõl kibontakozik, és közeledve mindjobban megnagyobbodik.”

A leírás szerint az aranykocsit nem csak különleges külsõ és belsõ díszítése, hanem alakja is megkülönböztette más gyorsvonatú kocsiktól. Kívülrõl szemlélve az elsõ, ami feltûnt, hogy oldalfala mélyebbre nyúlt le, hogy minél kevesebb látszódjék az alvázon szükséges szerkezeti részekbõl. A másik, ami szembeötlõ volt, az a hatalmas nyílás a kocsi mindkét oldalán, amelyen át mindenki láthatta a Szent Jobbot. E nyílás a kocsi padlós szintjétõl egészen a tetõ aljáig ért: 1790 mm magas volt, hossza pedig 3300 mm . Elzárására egy aranyozott keretekbe foglalt, háromrészes, gumi görgõkön és plüss csúszópofákon zajtalanul mozgó tolóajtó szolgált, mely egy-egy drótköteles húzószerkezettel a kocsi belsejébõl észrevétlenül volt nyitható-csukható.