Apor Vilmos emléktáblája
Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból Segesvárott. Apját korán elveszítette, anyja egyedül nevelte 6 testvérével együtt. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai Jezsuita kollégiumban végezte, teológiát az innsbrucki egyetemen tanult és ott is szerzett doktorátust. A nagyváradi egyházmegye papjaként előbb Gyulán volt segédlelkész, majd a háború alatt katonalelkész egy kórházvonaton. Rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került plébánosnak 1918-tól 1941-ig, püspöki kinevezéséig. Plébános korában nagy érzékenységet tanúsított a szegények iránt. Egyszer saját cipőjét adta oda egy rászorulónak. Felkarolta a munkás ifjúságot és sokat tett a művelődésért is.

Püspöki székét 1941. március 2-án foglalta el. Működésére rányomta bélyegét a háború réme. Bár nagyon sokat tett az ifjúság valláserkölcsi nevelése érdekében - népfőiskolát alapított a falusi ifjúság számára - a szegények ügyét itt is szívügyének tekintette. Nevét mégis főként az igazságtalanul üldözöttek védelmében végzett tevékenységével örökítette meg. Saját biztonságát is kockáztatta az erőszakos törekvésekkel szemben, mindent elkövetett az üldözöttekért. Amikor a háború elérte Győr városát, mindenkit befogadott és sok százan találtak menedéket a Püspökvárban. Számítva a brutalitás veszélyére, kijelentette: "Egyszer úgy is meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét". Ez be is következett akkor, amikor részeg orosz katonák a pincében tartózkodó asszonyok és lányok közül százat el akartak vinni, ő pedig ellenállt. A katona előbb a mennyezetbe lőtt, ahol a négy golyó helye most is látható. Majd rálőtt. Egy lövés a fején, egy a kezén és egy a gyomrán érte. A katonák elmenekültek és senkinek sem lett bántódása. Kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleum lámpa fényénél műtötték meg. Halálát érezve közeledni, imádkozott papjaiért, híveiért, a "szerencsétlen" magyar hazáért és azokért, akik meglőtték. Majd április 2-án éjfél után meghalt.